Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kerim Polat

Kovács Gábor Gazdaság

Gül baba türbéje mögött egyre duzzadó török cégbirodalom bújik meg

2018 őszén nyitotta meg kapuit a Gül baba türbéje, erre 321 millió forint állami támogatást költött el a működtetésére létrehozott alapítvány, amelynek kuratóriumi elnöke az Orbán családhoz sok szálon kötődő török oligarcha. Adnan Polat a szívügyének tekintett türbén túl egyre hízó cégbirodalmat tart fenn Magyarországon, és az anno Tiborcz Istvánnal közös cégét már szó szerint a nevére vette.

„Újra Soros” – Elon Musk kiakadt, hogy ejtették a román szélsőjobbos jelöltet: egy óra alatt háromszor is posztolt

43 súlyos hibát találtak az Androidban – most javították őket, de van, amit a már a hatóságok is kihasználtak telefonok feltörésére

Újabb turistákat erőszakoltak meg Indiában, a velük lévő férfiakat megverték és a csatornába dobták

Kiterjesztik az szja-mentességet minden 30 év alatti anyára

Kiterjesztik az szja-mentességet minden 30 év alatti anyára

„Újra Soros” – Elon Musk kiakadt, hogy ejtették a román szélsőjobbos jelöltet: egy óra alatt háromszor is posztolt

„Újra Soros” – Elon Musk kiakadt, hogy ejtették a román szélsőjobbos jelöltet: egy óra alatt háromszor is posztolt

„Maga bokszolt férfival” – Hámori Lucával zárta a sűrű nőnapot Orbán Viktor

A zárolt orosz vagyon hozamából adtak hitelt Ukrajnának a britek

Szétkapták az iPhone 16e-t, több meglepetés is van a hátlap alatt

Elment Szilágyi Júlia, aki Horthy Erdélyének legfájdalmasabb történeteit mesélte el

A címlapról ajánljuk